21.7 C
Budapest
2020. augusztus 12., szerda
Elemi.hu
Belföld Bűnügy Hírek Kiemelt

Az éjszakai élet két ismert alakját fogta el a TEK

Az éjszakai élet két ismert gengszterét fogta el a napokban a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségével a rendőrség. A két bűnözőt most éppen önbíráskodással gyanúsítják, miután egy debreceni férfit azzal fenyegettek, ha nem rendezi tartozását, a „temetőbe teszik”.  Egyikük korábban emberölés kísérlete miatt kapott hét évet, s amíg a rácsok mögött volt, “Vitathatatlan Harcos” néven töltött fel a Youtube-ra videókat a börtöncellában tartott „edzésekről”, amit becsempészett telefonokkal készítettek.

 

Pár napja jelent meg az a hír, hogy a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya önbíráskodás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást B. A. 44 éves rakamazi és K. Cs. 45 éves budapesti lakosok ellen. A nyomozás adatai szerint B. A. telefonon keresztül megfenyegetett egy debreceni férfit, hogy amennyiben nem rendezi a korábban tőle megvásárolt személygépjárműre terhelt tartozást, valamint a forgalomba helyezését, akkor megtalálja és temetőbe teszi. 2020. május 15-én K. Cs. adott nyomatékot személyesen is a telefonon közölt fenyegetésnek úgy, hogy a debreceni férfit több alkalommal megütötte.

Az éjszakai élet két hírhedt alakját kapcsolta le a rendőrség és a TEK

A police.hu közleménye szerint az ügyben a szabolcsi rendőrök a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) munkatársaival együttműködve intézkedtek, és az elfogáshoz – mivel felmerült, hogy az elkövetőknek fegyvere lehet – a Terrorelhárítási Központ (TEK) segítségét kérték, akik K. Cs.-t Budapesten, B. A.-t Tarcalon fogták el 2020. július 3-án. A férfiakat a rendőrök a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították, és gyanúsítotti kihallgatásukat követően őrizetbe vették.

Úgy tudjuk, egyik férfi sem ismeretlen a hatóságok előtt, hiszen mindketten hírhedt szereplői az éjszakai életnek. A “Guli” becenevű B. A. például a budapesti és a kelet-magyarországi alvilágban ismert, informátoraink szerint a férfit különböző helyi bűnbandák elszámolási viták „rendezéséhez” használták, nem is csoda, hiszen B., ha kellett, állítólag 40-50 embert is mozgósítani tudott. A férfi egyébként 2017-ben szabadult hét éves fegyházbüntetéséből, melyet egy 2008-as emberölési kísérlet miatt szabtak ki rá. „Guli”-t a vecsési Magyar Gárda-alapító,  Sz. Attila és családja sérelmére elkövetett támadással is összefüggésbe hozták, de az ügyben végül nem ítélték el.

„Az elkövetők olyan erővel törték ránk a hálószoba ajtaját, hogy az ketté tört, a férjem pedig azonnal a földre zuhant” Sz. Attilát – aki a Magyar Gárda alapító tagja – mintegy négy percen keresztül viperával és feszítővassal ütötték, verték, és közben azt kiabálták, hogy „most magyarkodjál

– idézte fel  2018 decemberi rablótámadást  Sz. Attila felesége.

A beszámolók szerint az elkövetőknél két lőfegyver is volt, egyiket az asszonyra, másikat férjére fogták. A szörnyű jeleneteket végignézte ötéves kislányuk is, a férfi nyolcvanhat éves nagymamáját pedig felvonszolták az emeletre. Az ütlegelés után pénzt követeltek az elkövetők, százötvenezer forintot átadtak nekik, ezután azt mondták, hogy „tudjuk, hogy örököltetek, mi azért jöttünk.” Miután a megtámadott család közölte, hogy senki nem halt meg, aki után örököltek volna, az édesanya aranynyakláncát, és karkötőit leszakították. Ötéves kislányuk kérte az elkövetőket, hogy apját hagyják békén, mert nincsen pénzük. “Nagy-Magyarország, te rohadék?” – kérdezték indulatosan a családtól a lakás előterében található, történelmi Magyarországot ábrázoló térképre utalva.

K. Cs. szintén ismert az éjszakai életben. Fotó: PS

“Gulit” korábban egy rabtársa is feljelentette súlyos testi sértés miatt, de a férfi azzal is felhívta magára a figyelmet, hogy a zárkában verekedős videókat készítettek róla illegálisan bejuttatott telefonokkal, majd azokat feltöltötték a Youtube-ra,  „Guli”, illetve „Vitathatatlan Harcos” álnévvel. B. A-val együtt elfogott K. Cs. szintén ismert az éjszakában, róla azt beszélik, több belvárosi szórakozóhely védelmét is ellátta, ráadásul forrásaink szerint egy, etnikai alapon szerveződő bűnözői csoport vezéregyéniségének számított korábban. K. és B. régóta ismerik egymást és nem először kerülnek szembe a törvénnyel.

Forrás: pestisracok.hu

Kapcsolódó híreink

Mi Hazánk: Töröljék el a képviselők mentelmi jogát.

bojtilaszlo

Tömegsírokba temetik a halottakat New Yorkban (+fotó)

Joó György

Tízezrével özönlenek az ukrán munkavállalók Magyarországra

bojtilaszlo

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben