26.9 C
Budapest
2020. augusztus 4., kedd
Elemi.hu
Hírek Külföld

Anya és barátnője kasztrálták majd lefejezték 9 éves gyereküket Brazíliában.

Leszbikusok csináltak nemi átalakítást…

Az anyja és leszbikus szeretője levágták egy 9 éves gyerek péniszét, majd lefejezték, amiért túlságosan emlékeztette őket az apjára.

A 27 és 28 éves elkövetők több, mint tíz alkalommal szúrták le a gyereket miközben aludt és letépték a bőrt az arcáról, mielőtt tovább kegyetlenkedtek volna a testével.

Később a szemét is megpróbálták eltávolítani, hogy ellehetetlenítsék a gyermek azonosítását.

Végül részben elégették a holttestet egy grillsütő segítségével, illetve egyes testrészeit bőröndben a csatornába hajították, míg mások hátizsákokból kerültek elő. Focizó gyerekek találták meg a hátizsákokat.

Nem ez volt az első alkalom, hogy megkínozták a gyereket, tavaly levágták a péniszét egy otthon elvégzett nemváltoztató műtét során.

Ahogy a helyi lapok írják írják: “Miután eltávolították a nemi szervét, a két nő egy improvizált vaginát varrt a megcsonkított pénisz helyére.”

A hatósági jelentések szerint a gyermek apja azóta nem látta őt, hogy 5 éve elvesztette a felügyeleti jogot és a nő felszívódott.

A szomszédok szerint a kisfiú és lánytestvére nem jártak iskolába, a “család” elszigetelve élt Samambaia-ban. (correiobraziliense.com.br)

Kapcsolódó híreink

Teherautóval rontott be a kapun egy fegyveres férfi a kanadai kormányfő lakhelyére

Szabó Norbert

Agyevő amőba fertőzött meg egy embert Floridában, az egészségügyi hatóságok riadót fújtak

Dunai Tibor

Megdöbbentő: húsz fokot mértek az Antarktiszon

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben