28.5 C
Budapest
2020. július 2., csütörtök
Elemi.hu
Bűnügy

Agyonlőtte fogyatékos kisfiát, majd öngyilkosságot kísérelt meg

Aleine Jordan, az Oregon állambeli anya bevallotta a bíróságon, hogy agyonlőtte súlyosan fogyatékos kisfiát. A hétéves Mason súlyos szívbetegséggel küzdött, melynek következtében többször is agyvérzést kapott, majd kómába esett. Az ébredést követően agyi bénulásban és vízfejűségben szenvedett, amelyek miatt kerekesszékbe kényszerült. A tragédia akkor történt, amikor a nagymama elment dolgozni, s mire hazaért, a kisfiút holtan találta, a lányát pedig eszméletlenül. Mint később kiderült, Aleine homlokon lőtte a kisfiát, majd megpróbált magával is végezni, több száz pirulával próbált meg véget vetni az életének, sikertelenül – írja a The Washington Times.

Kapcsolódó híreink

Gondatlanságból elkövetett emberölés miatt tettek feljelentés a madridi tartományi elnök ellen

Dunai Tibor

Hajléktalan bántalmazott egy időskorú vásárlót és egy bolti eladót

Irányi Dániel

“Unokázós” csapatot fogtak a rendőrök

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben