28.5 C
Budapest
2020. július 2., csütörtök
Elemi.hu
Belföld Hírek Kiemelt

„A legaljasabb magyarellenes megnyilvánulások segítenek, hogy újra összetartóak legyünk” – beszélgetés FankaDelivel

FankaDeli, polgári nevén Kőházy Ferenc a magyar underground és hip-hop meghatározó egyénisége közel két évtizede. Tehetsége, egyedisége és értékvállalása zenei sikerein túl egy időben közéleti szerepvállalásra is késztette. A pártpolitika figyelésétől azóta visszavonult, de a magyar lelkiség mélyérzésű üzenetei továbbra is színvonalas módon jelennek dalaiban.

 Egy évvel ezelőtt egy videóban arról beszélt, hogy húsz éve zenél, de nagyon sokáig nem tudott ebből megélni. Azonban valami megváltozott.

Húsz év hangmérnökösködés után most egy éve végre elmondhatom, hogy tényleg eltart a zeném. Kidolgoztam egy rendszert, ami a fankadeli.hu-n működik: azok akik fizetnek támogatói havi díjat, olyan tartalmakat kapnak tőlem, dalokat is, amelyekhez csak így juthatnak el. Egy éve kizárólag ebből élek, úgy, hogy természetesen minden szabályos, legális. Hallottam, hogy Ganxsta Zolee is ilyesmibe kezdett a Facebookon, de szerintem a Facebook erre így nem jól használható. Meggyőződésem, hogy öt év múlva minden második zenész ebből fog élni, mert ma a zenélésből máshogy nem lehet.

Ez úgy hangzik, mint ami meg fogja rostálni a zenei piacot: tényleg az fog zenéből élni, akit a közönség megfizet.

Nálam ez azért működik, mert van egy nagyon komoly saját rendszerem, másrészt a támogatói köröm olyan. Mondok egy példát: számtalan olyan levelet kaptam, amelyben emberek írják, akik sok éve töltögették innen-onnan a dalaimat, hogy utólag, lelkiismeretességből befizettek néhány támogatói díjat. Az én közönségem ilyen.

Ma zenélésből egyre nehezebb megélni. A koronavírus miatti korlátozások miatt a fellépések, a zenészek egyik legfőbb jövedelemforrásai teljesen kiestek. Viszont az online lét felerősödése több online zenehallgatást is jelent, gondolok itt a youtube, spotify nyújtotta jogdíjakra. Mi a véleménye a most kirobbant vitáról, amelyben Majka az Artisjust ostorozza azért, hogy 180 ezer forintos segélyt lehetett egységesen igényelni és kapni tőlük, illetve, hogy ezt olyanok is felvették, akik Majka szerint nem szorulnak rá, őt idézve: „fehér BMW-ben, kezükben a legújabb iphone-nal kérnek segélyt”?

Anélkül, hogy személyeskednék kell azt mondanom, hogy senki ne ítéljen rögtön, mert lehet, hogy abban a BMW-ben az állapotos feleségével siet szülni. Majkáról amúgy sem tudok túl sok jót mondaniA youtube-ról és társairól pedig csak annyit, hogy az onnan jövő pénzekkel kapcsolatban egy csomó legenda és tévhit övezi őket. Az oldalamon részletesen írtam erről, és most is mondok pár tényadatot. Én például minden hónapban kiposztolom, mennyit kapok. Legutóbb ez 13 ezer forint volt. A Google 850 ezer kattintás után fizet 10 ezer forintot. Ezek után el lehet képzelni hány kattintás kell, mondjuk havi egymilliós bevételhez. Régen egymilliós bevételhez elég volt eladni 300 lemezt.

Az említett havi utalás. (A tulajdonos hozzájárulásával.)

A Youtube-on több száma is többmilliós nézettségénél tart, ennek ellenére a kereskedelmi rádiók soha nem játszanak FankaDeli számokat. Miért?

Én ezt nem tudom máshogy megfogalmazni, csak úgy, hogy olyan mély húrokat pendítenek meg az emberekben, azokban is, akik az elmúlt években elszakadtak tőlünk, ha az elmúlt harminc dalom bármelyikét beteszem nekik, hogy nagyon megváltozik a lelkiállapotuk. Ha ezek a dalok a rádióban mennének, a hallgatóknak az utána jövő tíz-húsz szám nem is lenne hallgatható. A magyar popdaloknak még a nullánál is kevesebb a mondanivalója. Én mostanában egyre többször használom a kultúrháború kifejezést, és ez is része.

Arra gondol, hogy háborút vívnak a kultúra ellen a kultúra-nélküliség tömeges terjesztésével?

Ha visszaemlékszünk a 90-es évekre, és az akkori együttesekre, ez róluk is elmondható volt már, de egy dolgot észre sem vettünk. Bármilyen minőségietlen zenék voltak, sem agresszió, sem kivagyiság, durvaság nem volt bennük. Mind vidám, örömteli, pozitív alkotások voltak. És ezt értékként kell elkönyvelnünk, mert mára ez a színvonal a zenében is tele van tömve agresszióval, kivagyiskodással, sőt, nem is mindig rejtetten, de a drogpropagandával, vagy a gender-őrülettel. A számokból akkor áradó öröm és derű helyett ezek lettek a „pálya”. Manapság az előadók is rosszindulatú, acsarkodó, egymást betámadó, fenekedő-fenyegető módra vannak. Az már nem a kultúra kérdése ráadásul, hogy a végtelenül káros és romboló hatásukon túl, ezek közvetlenül felelősek például a fiatalok nagyarányú drogfogyasztásáért.

A pártpolitika figyelésétől, értékelésétől visszavonult, de az értékrendje és a magyarság iránt érzett és vallott elkötelezettsége mit sem változott. Mit szól a románok legújabb magyarellenes provokációjához, amelyben június 4-ét nemzeti ünnepükké nyilvánították?

Talán furcsának hangzik elsőre, de megköszönöm nekik. Ugyanis éppen ezek a legigazságtalanabb, legaljasabb magyarellenes megnyilvánulások segítik azt, hogy a magyarok végre újra összetartóak legyenek. Épp az utóbbi időszak támadásai vezettek ahhoz, hogy a közösségünk láthatóan erősödik, és ez talán most, a száz éves trianoni évfordulón a legszükségesebb. A magunk részéről mi, Nyerges Attilával egy közös Trianon-dallal készülünk június negyedikére.

Joó György – elemi.hu

 

Kapcsolódó híreink

Megverték, majd kihúzták az udvarra – belehalt sérüléseibe

Kiss Albert

A Momentum román testvérpártja véletlenül szigoríttatta a drogtörvényt

Szabó Norbert

Sorra tűnnek el az ukrán tengerészek (+VIDEÓ)

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben