16.1 C
Budapest
2020. április 4., szombat
Elemi.hu
Hírek Kiemelt Vélemény

A koronavírus áldozata: a fogyasztó!

Nem kérdés, hogy a koronavírus világszintű járványa új helyzetet teremtett. Még nem látjuk a végét, de biztos, hogy életünk nem folytatódhat az eddig megszokott módon. Korszakhatárhoz érkeztünk, és csakis rajtunk múlik, tanulunk-e belőle, feltéve, hogy legalábbis a koronavírus-járvány tanulságai valóban egy korszak végét jelenthetik. A képtelen, túlzó, határtalan mohóságú fogyasztás korának végét.

A harmadik évezred elejére a nyitott országok és nyitott társadalmak által leírt szélsőséges liberalizmus adta az ideológiai alapot a kortárs korszellemhez. A világ globális lett, a társadalom nyitott, befogadó, a civilizáció pedig multikulturálissá vált. A folyamat legszélsőségesebb példáit az európai kontinens adta, amelynek államai határok nélküli szövetségben urbanizálódó lakosságot, tömegtársadalmakat termeltek ki, ugyanakkor pedig sajátosan zárt és anakronisztikus minőségek mentén kialakultak a betelepülők mikroközösségei, a no-go zónák.  Így az elmúlt száz év az alattvalókat előbb polgárokká, majd lakossággá, végül pedig fogyasztókká változtatta, mind hátrébb sorolva mindazt, amitől ember az ember. Fogyasztókká, vagyis egyénekké. A fogyasztás szempontjából ugyanis csak az egyén az érdekes, s a fogyasztó egyén ennek megfelelően minden idők legönzőbb, legélvhajhászabb embertipusát hozta el a harmadik évezredre.

Ehhez szükséges eszmei-ideológiai töltést a szocialista utópiák abszurd továbbélése, a liberalizmus adta. A mai liberalizmusnak azonban semmi köze az eredendő szabadság természetjogi gondolatához, sem az emberi egyenlőség eszméjéhez. Annál inkább a haszon szabadsága lehetne a mai liberalizmus jelmondata; ahogy a siker és boldogság mércéje a profit és az anyagi jólét lett.

Önfeláldozás helyett önmegvalósítás a kor parancsa, korántsem a keleti filozófiák harmóniára törekvő szellemi útkeresései mentén, hanem a nyugati jólét kirakat-berendezettségű termékhalmozásával.

Nemzet, család, állam, vallás – a klasszikus társadalmi-civilizációs keretek – ezek megszűntek értékhordozónak lenni. Helyébe az istenséggé nagyított individuum és az ő igényei kerültek. Az ember társas lény, azonban a mai kor embere ezt a leghitványabb módon éli meg: ízléstáborokban, stíluscsoportokban és rajongói klubokban élvezi közösségi minőségét, persze csak a vásárolt termékek csoportkohéziója mentén. Mindezt teszi egy lenyűgöző infokommunikációs háttérrel, amely utánpótlását a szinte önálló életre keltett technoevolúciós fejlődés biztosítja.

Ez a szervetlen és személytelen embertípus-idea szükségszerűen értéksemleges, és ebből fakadóan az emberben kódolt eredeti empátia és közösségi szolidaritás is puszta alternatíva lett, nem pedig az etika és erkölcs szokásjoga által előírt közösségi-viselkedési alap norma. Mivel a fogyasztás lett a szentség, és a plázák lettek az áldozás szent helyei, mindenkinek van létjogosultsága, aki fogyaszt. És mivel a fogyasztási képesség vált az emberi lét univerzális fokmérőjévé, ezért minden fogyasztó a fogyasztása jogán lesz a közösség tagja. A közösségé, amelynek szervező ereje az, hogy emberek egy csoportja ugyanazt veszi meg.

Ezért a világunkat uraló globális fogyasztói hálózatoknak immár nemcsak alanyai az egyes emberek, de hatékonysági versenyüknek eszközei is egyszersmind, amennyiben elfogadjuk azt, hogy ahogy a pénznek, úgy a fogyasztónak sincsen szaga.

Vagyis a személytelen cégek profitracionalizmusa formálja, gyalulja emberi közösségeinket személytelen fogyasztói csoportokká. Ez egyértelműen egy súlyos antiszociális minőség, hiszen az értékhordozó csakis a vásárlási volumen. A cég ugyanis ugyanúgy sikeres, ha gyerekgyilkos veszi meg termékeit, mint ha egy önkéntes tűzoltó vásárolna. Ezért az emberek is ugyanúgy sikeresek, tegyenek bármit is vásárlásaikon kívül, az és csak az a sikeresebb, akinek nagyobb a vásárlóereje. Észre sem vettük, de gondolkodó, erkölcsös lét helyett vágyakozó erkölcstelenségű termékhajhász létbe süllyedtünk.

Fogyasztónak lenni kényelmes, kényeztető, kegyes lustaságra csábító: mindenki római kori arisztokratikus luxust vehet magának, ki-ki igényei szerint. Igényekben pedig bármelyikünk jócskán túltesz a leghedonistább római elődeinken is. S bár sokunk a római kori rabszolgaságra emlékeztető áldozatot hoz a pénz előteremtése érdekében, messze vonzóbb cél bárminél a vásárlás szabadsága nyújtotta illúzió. Mivel akkora a szabadságunk, amennyi pénzünk van, ezért több munkát vállalunk, többet áldozunk magunkból a pénz megkeresésért, mint azokban az időkben, amikor a létfenntartás adta igényeink alapját. Igaz, azokban az időkben a szabadság természetes emberi felfogása uralkodott: szabadság az, ami időt szabadon tölthetünk, és nem a pénz, amit szabadon költhetünk.

A fentiek különösen most érdemesek végig gondolásra, mert éppen a fogyasztás kényszerült először térdre. A koronavírus első igazi áldozata a fogyasztó ember, aki most szembesül korábbi életének érvényességével. Annyi ugyanis már most bizonyos, hogy most van vége a vásárlás mindenek feletti mindenhatóságának: nem azt, nem akkor, nem úgy, nem olyan módon vesszük ezután, amit azelőtt.

Talán ezt érezte meg a ma embere, aki a járvány hírére nyakló nélkül kezdett felvásárolni nemcsak élelmiszert és gyógyszereket, de mindent és bármit, akármit. És ez egyszerűen igazolja mindannyiunk számára, hogy vásárlásaink korántsem igény alapúak, még akkor sem, ha globális iparági marketing dömping kelti, duzzasztja, burjánoztatja fogyasztói igényeinket. Annál inkább a psziché reakciója arra a tényre, hogy a fogyasztás korának embere valójában nem csinál mást, mint bolyong a maga alkotta digitális marketingzsivaj virtuális lágerében – és vásárol vagy a vásárlásról beszél…

Nem baj, ha most nem tudunk mindent megvenni, amit szoktunk. Nem baj, ha most nem tudjuk napjainkat úgy tölteni, ahogy szoktuk. És az sem baj, ha most nem viselkedhetünk úgy, ahogy szoktunk.

A valóság most betörte a kirakatokat, félresöpörte a hirdetéseket és ránk kiabált: ha élni akarunk bárhogyan, nem viselkedhetünk akárhogyan. És minden enyém-alapú önzést felülír a miénk-szempontú egymásra figyelés.

Erősen hiszem, hogy e szempontból a minket ért krízis a jó irányú változást hozza majd el. Mindannyiunkban ott van ugyanis az eredendő vágy, hogy szabad  emberhez méltóan éljünk, ne pedig futószalagról etetett rabigás haszonállat módjára. Most mindenki eszmélhet, itt a lehetőség: milyen kár, hogy ehhez egy világméretű járvány kellett.

Joó György – elemi.hu

Kapcsolódó híreink

Kína átmenetileg lezárja határait

Dunai Tibor

Fülöp Erik: Lépni kell, újabb brutális szennyezés várható a Tiszán! (videó)

Kiss Albert

Eddig 141-en fagytak halálra ezen a télen

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben