28.8 C
Budapest
2020. augusztus 13., csütörtök
Elemi.hu
Kiemelt Külföld

A Korán kötelező oktatása ellen tiltakoznak a pandzsábi keresztények

A pandzsábi egyetemeken szeptembertől kötelező jelleggel bevezetik az iszlám hit oktatását. A keresztények tiltakoznak az erőszakos iszlamizáció ellen – közölte a Fides.org arab nyelvű oldala.

Abed Habib pakisztáni katolikus pap nyílt levélben szólította fel Mohammad Sarwar tartományi elnököt, hogy vizsgálja felül a Korán kötelező oktatásával kapcsolatos rendeletet.

A keresztény pap élesen bírálta a vallási kisebbségek jogait sértő rendeletet, miszerint a következő tanévtől minden egyetemistának kötelezővé teszik a Korán vallási magyarázatának elsajátítását.

Nem értem, miért van szükség a Korán oktatására. Ennek a generációnak a tudományra és a emberi méltóságra van szüksége – írja nyílt levelében a pakisztáni atya.

Abed szerint Muhammad Ali Dzsinnah, Pakisztán alapítója egy világi országot hozott létre, amiben a vallás és a politika elkülönül egymástól, az államfő halála után viszont az iszlamisták egyre nagyobb teret kaptak a politikában, aminek elszenvedői a vallási kisebbségek.

Ez jól látszik az elmúlt hét évtized politikájában. A pakisztáni kormányok sorra hoztak meg olyan törvényeket, ami megkülönbözteti a muszlim állampolgárt a nem muszlimtól.

Mohammad Sarwar, Pandzsáb tartomány kormányzója még májusban felkérte az összes regionális egyetem vezetőségét, hogy a következő tanévtől vezessék be a muszlimok szent könyvének tanítását. A kormányzó azzal indokolja kérését, hogy a Korán az élet szimbóluma és segít a hallgatóknak elnyerni Isten megelégedettségét.

A tartomány vezetője sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy az iszlám hitoktatás kötelező lesz minden diák számára, függetlenül attól, hogy muszlim hitet követi vagy sem – írta a The New International. Sarwar, aki a pandzsábi egyetemek igazgatója is egyben, bizottságot állított fel, amely májusban kidolgozta az új tantárgy tematikáját.

A több mint kétszázmilliós Pakisztánban négymillió keresztény él.

Többségük Pandzsábban, azon belül Lahor városában él, ahol a lakosság 10%-át teszik ki. A muszlim országban egyre gyakoribbak a keresztények ellen elkövetett atrocitások.

Az Open Doors tavalyi jelentése alapján Pakisztán az ötödik helyen szerepel azon országokat tömörítő listán, ahol a keresztények üldöztetésnek vannak kitéve.

Forrás: vasarnap.hu, fotó: pinterest

Kapcsolódó híreink

Greta Thunberget megfertőzhette a koronavírus

Dunai Tibor

“Choronavirus Challange”, avagy nézegessen hülyéket

Kemény János

Állatkínzás és életveszély: kocsiplatón szállítottak lovakat és libákat (videóval)

Irányi Dániel

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben