26.1 C
Budapest
2020. július 3., péntek
Elemi.hu
Környezetvédelem

A betétdíj megoldhatja a műanyagflakon-problémát

A Szentkirályi is egyeztet a kormánnyal arról, hogy betétdíjasok legyenek a PET-palackok Magyarországon, a cég már több európai országban is segédkezett a vonatkozó rendeletek kidolgozásában, amelyeket azóta be is vezettek – mondta el a Szentkirályi Magyarország Kft. elnök-tulajdonosa a Pénzcentrumnak.

Balogh Levente elmondta, a rendszer működik, így Nyugaton már nincs is napirenden a szemétkérdés – már ami a palackokat illeti.

Az üzletember szerint a PET-palack a világ legkörnyezetbarátabb csomagolóanyaga lehetne, ha megfelelően lenne kezelve. Elmondta, ő már 2007-ben is rendelkezett olyan fröccsöntő géppel, amellyel új flakonokat lehetett gyártani a regéikből. Meglátása szerint

nem a kibocsátókat, a gyártókat kell büntetni, szidni, hanem a szemetelőket. Nem beszélni kell a környezetvédelemről, hanem tenni érte: ha a PET-palackot szelektíven összegyűjtik, és visszajuttatják a gyártókhoz, azok még örülnek is neki, egy ilyen palackból 8-10 alkalommal tudnak újat készíteni.

A Szentkirályi Csehországban, Szlovákiában is szerepet játszott a törvényjavaslat elkészítésében, amely a palackok betétdíjassá tételére irányult. Ezeket már el is fogadták.

A cég ezzel kívánja ösztönözni a fogyasztót arra, hogy ne a folyóba, kukába dobja a PET-palackot, hanem vigye vissza az üzletbe, ahol pénzt kap vissza érte.

Balogh Levente megjegyezte, a világ műanyagszemét-termelésének csak nagyjából három százalékát adják a PET-palackok, de ez is egy probléma, amit meg kell oldani. „És van is rá megoldás, egy ilyen egyszerű dologgal, mint a betétdíj – amit az USA-ban már egyébként vagy 10 éve bevezettek. Nyugat-Európában is több helyen betétdíjasok a palackok, nem is téma már az ügy, az elmaradottabb országokban és elsősorban Kelet-Európában kezdtek ezzel most foglalkozni.”

(Élőbolygónk.hu nyomán – Fotó: publicdomainpictures.net)

Kapcsolódó híreink

Folyamatosan lopják a halakat a magyar tavakból

Dunai Tibor

Megnőtt az illegálisan kilőtt védett ragadozómadarak száma Nagy Britanniában

Dunai Tibor

A szárazság miatt sárgyűjtőhelyekkel is segíthetjük a fecskéket!

Kiss Albert

A tartalom és a hirdetések személyre szabásához, a közösségi médiafunkciók és a forgalom elemzéséhez, ez az oldal sütiket használ. A webhelyünk használatával kapcsolatos információkat a közösségi média-, reklám- és elemző csapatunk más olyan információkkal is összehasonlíthatja, amelyeket Ön adott meg, vagy amelyeket a szolgáltatásai használatából adódóan gyűjtöttek. Elfogad Bővebben